Kőszegi Sör Bécsi Lager söre

Egy legendás sör visszatérése

A Kőszegi Sör márka egy szimbólikus elnevezés, mely az egykor híres sörkultúra előtt tiszteleg. 2016 tavaszán, szinte napra pontosan 120 évvel később, az egykori kőszegi sörgyár indulását követően került bemutatásra a Kőszegi Sör is. A márka alapsöre a Bécsi Lager lett, mely szintén egy szimbólikus választás volt. Az osztrák-magyar határváros, Kőszeg ugyanis rengeteg szálom kötődik Ausztriához, így Bécshez is. A Bécsi Lager receptje pedig pont 2016-ban volt 175 éves, mint egy igazi Monarchiabeli sörkülönlegesség. Ez a sörtípús azért is adta magát, ugyanis ahogy a kőszegi sörkultúra, úgy a Bécsi Lager is szinte teljesen a feledás homályába merült. A Monarchia szétesését követően sok sörfőző Amerikába emigrál és ott próbált szerencsét, kezdett új életet. Ők természetesen vitték magukkal a sörfőző tudásukat, így a Bécsi Lager receptjét is. Ennek köszönhette a sörfajta, hogy túlélhette a történelmet, ugyanis Amerikában sokan megkedvelték és máig népszerű sörfajta, míg Európából teljesen kikopott. Csupán néhány országban, néhány kisebb márkájaként lelhető fel ez a sörtípús. A kontinensen inkább a cseh és német típusú lagerek terjedtek el.

 

Az újhullámos sörforradalom alapvetően nem a tradícionális sörökkel köszöntöttek be Európába, azonban hatalmas lölketet adtak abban, hogy ezek az öreg kontínensen elfeledett sörfajták is újra meghónosodjanak korábbi régióikban. Ennek egyik helyi ékszeme a Kőszegi Sörmárka születése, mely alapsörének a Bécsi Lagert választotta.

Ezzel nem csupán egy helyi (kőszegi) sörkultúra születhetett újjá (még ha csak egyenlőre szimbólikusan is), hanem egy Európában is ritkaságnak szűmító sörfajta, a Bécsi Lager is újra elérhető az egykori Monarchia szívében Kőszege és környékén, az Alpokalján.

 

 

 

Share